Egy különleges iskola, ahol nincsenek "kislányok" és "kisfiúk"

Úgy tűnik, nem a sokat bírált svédországi óvoda az egyetlen, ahol „betiltották a nemeket”.

  • Eduline

Úgy tűnik, nem a sokat bírált svédországi óvoda az egyetlen, ahol „betiltották a nemeket”. Az Egyesült Államokban is létezik egy iskolakerület, ahol kísérletet tettek arra, hogy nemi sztereotípiáktól mentesen oktassák diákokat – írja a Huffington Post.

Adams Elementary School - az egyik iskola, ahol nem voltak lányok és fiúk
anoka.k12.mn.us

A tanároknak tilos volt a hagyományosnak számító férfi-női kapcsolatot hangsúlyozni az intézményekben, minden diáknak meg kellett adni a lehetőséget, hogy eldöntse, a fiúkhoz vagy a lányoktól vonzódik – függetlenül attól, hogy ő maga milyen nemű.

A cikk szerint azonban a program kudarcot vallott, és a minnesotai Anoka-Hennepin iskolakörzetben végül feladták ezeket a nevelési elveket. A döntést idén februárban hozták meg – azután, hogy két év alatt összesen hat diák lett öngyilkos az iskolakerületben.

A gyerekek állítólag iskolatársaik bántalmazásai miatt lettek öngyilkosok: osztálytársaik félelemben tartották a meleg diákokat. A jövőben ezért sokkal nagyobb tapintattal kezelik ezt a kérdést az iskolákban.

Ahol működik

Úgy tűnik, a svédországi Egalia (Egyenlőség) óvodában viszont továbbra is sikeres az új nevelési program. Az intézményben nincsenek „kisfiúk” vagy „kislányok”, csupán „barátok”.

„A társadalom elvárja, hogy a lányok legyenek lányosak, kedvesek, és csinosak, a fiúk pedig férfiasak, kemények és extrovertáltak. Az Egalia fantasztikus lehetőséget nyújt nekik arra, hogy olyanok legyenek, amilyenek akarnak” – nyilatkozta Jenny Johnsson, az óvoda 31 éves pedagógusa. A különleges óvodáról szóló összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.