Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szerdán újraindul a tanítás Los Angelesben, miután kiderült, hamis fenyegetést kapott a város. Közben New Yorkot is megfenyegették, de ott nem vették komolyan.

Az Egyesült Államokból küldték azt az e-mailt, amiben megfenyegették a Los Angeles-i iskolákat. A levélben az állt, hogy több mint 100 terrorista intéz támadást kedden a körzet több intézménye ellen, de azt nem árulták el, pontosan melyek lehetnek a célpontok.
Tegnap itt írtunk az esetről.
A tanítás elmaradt több mint 1000 intézményben, az iskolabuszokat visszarendelték a telephelyekre, a rendőrség pedig átkutatta az épületeket, de semmit sem találtak.
Szerdán ismét lesz tanítás a Los Angeles-i iskolákban, de szigorított ellenőrzésekre lehet számítani az intézmények körül.
Közben kiderült, New York is kapott hasonló fenyegetést tegnap, de a keleti parti nagyvárosban egyből kamunak minősítették a levél tartalmát, így semmilyen intézkedést nem hoztak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.