Nem engedte iskolába a lányát, többéves börtönbüntetést kaphat

Megharagudott a tanárokra, ezért hetek óta nem engedi iskolába 16 éves lányát egy brit nő.

  • Eduline

Megharagudott a tanárokra, ezért hetek óta nem engedi iskolába 16 éves lányát egy brit nő. A 48 éves Pam Allen szerint gyermekét korábban jogtalanul zárták be egy olyan tettért, amit nem is követett el – számolt be a Daily Mail.

„A tanárok azt hitték, Faye lóg az óráról, pedig fejfájása miatt igazoltan hiányzott” – érvelt az édesanya, aki úgy tudja, lányát büntetésképpen a colchesteri St Helena School egyik elkülönítő helyiségbe küldték. „Megalázó és lealacsonyító volt, hogy bezárták őt, mint egy börtöncellába. Megsértették a szabad mozgáshoz való jogát” – tette hozzá az asszony.

Faye Allen és édesanyja
Daily Mail

Tiltakozásul nem volt hajlandó elengedni lányát az intézménybe. Az Essex megyei bíróság figyelmeztette az asszonyt, hogy börtönbe kerül, ha nem küldi vissza lányát haladéktalanul az iskolába. A nő azonban tovább harcol, és addig nem hajlandó engedni, amíg az intézményben nem változtatnak a szigorú fegyelmezési módszereken. Miért adhat az iskola igazolatlan órát? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.