Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már nem használhatja a hagyományos számolási módszereket az amerikai általános iskolások nagy része, az új technika pedig a szülőknek is feladja a leckét - írja az NBC.
Az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás olyan bonyolult lett az amerikai szülők szerint, mint az integrálszámítás, a négyzetekkel és pontokkal való vizualizációnak pedig nem látják értelmét. A Common Core szabályrendszert már negyvennégy államban vezették be, a szülők azonban egyáltalán nem elégedettek vele - írja az NBC.
Az új módszer az 1990-es években kezdett elterjedni. A lényege az lenne, hogy a diákok megértsék, hogyan viszonyulnak a számok egymáshoz, és mi a helyi érték szerepe, mielőtt elsajátítják a feladatok automatikus megoldását (ha ez így semmit nem mond, nézzétek meg a következő matekpélda megoldását).

A kritikusok szerint azonban a Common Core nem fejleszti eléggé az alapvető számítási képességeket, így pedig a diákok nem fognak boldogulni a magasabb szintű matematikával.
Egy iowai szülő elmondta: a negyedikes gyereke házija dobozok, vonalak és pontok halmaza, mindenféle matematikai jel nélkül. "Ha húsz percig ülünk felette, és úgy sem sikerül megoldani a problémát, hogyan tudná egy 8-10 éves kitalálni a megoldást? Ez a diákot és a szülőt is frusztrálja" - tette hozzá. Egy másik szülő arról beszélt, hogy a leckeírás a legutóbb is sírással végződött. Három zseniális matekteszt: milyen gyorsan számoltok?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).