Minden eddiginél szigorúbb szabályok várnak a diákokra

Jelenteni kell a szülőknek, ha a diák fegyelmezetlenül viselkedik, a tanárok ezentúl az iskolán kívül is...

  • Eduline

Jelenteni kell a szülőknek, ha a diák fegyelmezetlenül viselkedik, a tanárok ezentúl az iskolán kívül is megbüntethetik a tanulókat – többek között ilyen szabályokat tartalmaz az a 43 pontból álló útmutató, amelyet minden iskolába eljuttatott a brit kormány.

www.suddenlyfrugal.com

A szabályzat szerint a diákoknak fegyelmezetten kell viselkednie az iskolai folyosókon és a tantermekben egyaránt. Minden osztályban ki kell függeszteni az iskola házirendjét, és az intézmény vezetőségének feladata ellenőrizni, a tanárok betartatják-e a szabályokat a tanulókkal – írja a The Telegraph.

Egy tavalyi felmérés szerint a gimnáziumok harmadában komoly gondok vannak a diákok magatartásával. A tanárok hamar belefáradnak az állandó fegyelmezésbe, sokan emiatt hagyják ott munkahelyüket, és választanak másik hivatást. A brit szülők fele visszahozná a nádpálcát az iskolákba – összefoglalónkat itt olvashatod el.

„A legnagyobb baj az, hogy a pedagógusok sokszor figyelmen kívül hagyják a deviáns viselkedést, vagy nem megfelelően reagálnak rá. Ha minden egyes alkalommal következetesen megbüntetik a fegyelmezetlen diákokat, látványos eredményt lehet elérni” – mondja Charlie Taylor, a nyugat-londoni Willows Special School igazgatója, a kormány frissen kinevezett biztosa.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.