Hidegen hagyja a válság a brit bentlakásos iskolák tulajdonosait

A gazdasági válság ellenére egyre hosszabbak a nagy-britanniai bentlakásos iskolák várólistái, pedig van olyan...

  • Eduline
Az észak-norfolki Gresham’s Boarding School: hiába méregdrága, egyre több a diák
Wikipedia

A gazdasági válság ellenére egyre hosszabbak a nagy-britanniai bentlakásos iskolák várólistái, pedig van olyan iskola, ahol 30 ezer fontot, vagyis 10 millió forintot kell fizetni egyetlen tanévért – számolt be a The Telegraph.

Míg az előző tanévben a magánintézmények iránti érdeklődés valamivel csökkent, a bentlakásos iskolákba 1,7 százalékkal többen jelentkeztek, mint korábban. „Ezek az intézmények rendkívül jól reagáltak a gazdasági válságra. 2008-ban, mikor megérezték, hogy hamarosan pénzszűkébe kerülnek a családok, kiterjesztették az oktatást a fiatalabb diákokra is. Ezzel a lépéssel pótolták a kieső bevételt” – magyarázta Janette Wallis, a brit iskolák adatait és jellemzőit bemutató Good Schools Guide című kiadvány szerkesztője.

David Hanson, a brit független iskolák egyesületének igazgatója szerint a válság még előnyére is vált a bentlakásos iskoláknak, ráadásul meglepő okok miatt: a szülők már nem szívesen költenek bébiszitterre. A bentlakásos iskola tandíja még mindig olcsóbb, egy teljes állásban dolgozó dada bére évente akár 40 ezer fontot, vagyis 13 millió forint is lehet. Európa egyik legdrágább bentlakásos iskolájába íratta két fiát Madonna – az iskoláról itt nézegethetsz képeket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.