Mennyibe kerül egy gyerek felnevelése?

Egy középosztálybeli amerikai párnak várhatóan 235 000 dollárba (55,1 millió forintnak megfelelő összegbe) kerül majd...

  • Eduline
Túry Gergely

Egy középosztálybeli amerikai párnak várhatóan 235 000 dollárba (55,1 millió forintnak megfelelő összegbe) kerül majd a következő 17 évben az, hogy felnevelje tavaly született gyermekét - derült ki az amerikai kormány jelentéséből. A várható infláció mértékének figyelembe vételével az összeg csaknem háromszázezer dollárra emelkedhet, 3,5 százalékos növekedést mutatva a 2010-es becsléshez képest. 

A mostani becslések alapján a kevesebb mint 59 410 dollárnyi éves jövedelemmel rendelkező családok összesen mintegy 170 ezer dollárt fognak költeni tavaly született gyermekükre a középiskolai évek végéig. Az 59 410 dollár és 102 870 dollár közötti összjövedelemmel bíró háztartások nagyjából 235 ezer, míg a 102 870 dollárt meghaladó éves jövedelmű családok hozzávetőleg 390 ezer dollárt fordítanak csemetéjükre a következő 17 évben.

2011-ben az egy gyermekre jutó éves kiadások összege - a középosztálybeli, kétszülős háztartások esetében - a gyermek korától függően 12 290 dollár és 14 320 dollár között mozgott.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.