Melegházasság elleni kampány indul a brit katolikus iskolákban

Az összes, fenntartása alatt álló iskolával felvette a kapcsolatot a római katolikus egyház Nagy-Britanniában.

  • Eduline

Az összes, fenntartása alatt álló iskolával felvette a kapcsolatot a római katolikus egyház Nagy-Britanniában. Arra kérte az iskolaigazgatókat, vegyék rá a diákokat, hogy csatlakozzanak a melegházasság engedélyezését ellenző kampányhoz – adta hírül a The Telegraph.

null

A brit katolikus oktatási szolgálat mintegy négyszáz intézményvezetőnek küldött elektronikus levelet. Az üzenetben a hagyományos férfi-női kapcsolat és házasság mellett áll ki az egyház, és arra utasítja az igazgatókat, hogy továbbítsák a körlevelet a diákoknak.

Az akcióval a brit kormány legújabb terve ellen tiltakozik a katolikus egyház, mely szerint engedélyeznék a melegházasságot Nagy-Britanniában. Eddig 470 ezer ember írta alá a petíciót, amellyel a döntést próbálják megakadályozni. Nem reklámozhatják az élettársi kapcsolatot a brit tanárok – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.