Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megszüntette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartását az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány - közölte kedden Szegeden, sajtótájékoztatón a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője.

Juhász Tünde kormánymegbízott elmondta: a kormányhivatal oktatási főosztálya a kedd reggel tett bejelentés után megjelölte azokat az iskolákat, amelyek azonos képzési profillal rendelkeznek és a tanulókat át tudják venni. Így a három megyében – Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok - élő mintegy 750 diák a második félévet tucatnyi állami és nyolc nem állami fenntartású iskolában kezdheti meg.
A kijelölt iskolák nem tagadhatják meg a hozzájuk jelentkezők felvételét, de a szülők és a tanulók dönthetnek arról, hogy a kijelölt iskolákban folytatják-e a tanulmányokat, vagy - a szabad iskolaválasztás jogával élve - más intézménybe jelentkeznek át - tudatta a szakember.
Az Esély a Hátrányos Helyzetűekért Közhasznú Alapítvány két iskolát működtetett Szegeden. A szintén fenntartásukban álló Rogers Gimnáziumról egyelőre nem született kuratóriumi döntés - közölte Juhász Tünde az MTI kérdésére válaszolva.
A két intézményben Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezeregyszáz diák tanult, mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vett részt, a tanköteles korúak száma pedig száz.
A megszűnés indoka, hogy az intézmények állami támogatását tavaly októberben felfüggesztették. A most megszüntetett iskolában öt főállású pedagógus tanított. Mellettük félállásban dolgozó és óraadó tanárok oktattak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).