Megmagyarázta a Klik, miért kapcsolták ki a gázt az iskolában, de nem biztos, hogy igaz

Kedden már lesz tanítás abban a Heves megyei iskolában, ahol jelenleg nincs gáz, mert a Klik nem fizette ki a számlát.

  • Eduline
Shutterstock

Mint tegnap mi is megírtuk, a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában pénteken a szolgáltató lekapcsolta a gázt, mert a Klik nem fizetett.

A Klik az Origo kérdésére elismerte ugyan, hogy nem fizették ki a számlát, azonban közben a szolgáltatót is felelőssé tették, mert szerintük nem szóltak időben arról, mik lesznek a következmények.

Az Index azonban megkereste a szolgáltatót, ahol azt mondták, minden tartozó ügyfelet értesítenek, így a Klikkel sem tettek kivételt, még decemberben küldtek felszólítást a központnak.

Hétfőn még biztosan nem tudnak iskolába menni a gyerekek, de nem örülhetnek annyira a szünetnek, 20-án ugyanis be kell pótolniuk az elmaradt tanítást.

Hétfőn egyébként helyreáll a gázszolgáltatás az intézményben a Klik ígérete szerint, így kedden már lesz tanítás.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.