Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár korábban azt mondta, az idén nem lesz ''javasolt'' - valójában kötelező érvényű - tankönyvjegyzék, miután az iskolák leadták a rendeléseiket, kiderült: csak olyan tankönyveket lehet használni, amelyek sorozatban jelennek meg. A döntés az államosított kiadóknak és a kísérleti tankönyveknek kedvez - írja a 444.hu.

Tavaly tantárgyanként és évfolyamonként összesen két tankönyv közül választhattak az iskolák: április elején Czunyiné Bertalan Judit azt mondta, az idén nem lesz "javasolt" tankönyvlista - ez elég enyhe megfogalmazás, hiszen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) csak azokat a rendeléseket hagyta jóvá, amikben innen válogatott tankönyvek szerepeltek. A köznevelési államtitkár szerint a Könyvtárellátó (Kello) honlapján minden olyan könyv jelölést kap, amely a nemzeti alaptantervvel kompatibilis - írja a 444.hu.
Egy tankönyv ugyanakkor csak akkor kapta meg a jelzést, ha felmenő rendszerben minden évfolyamon van folytatása. Ez eleinte ajánlott szempontként jelent meg a rendszerben, azonban miután az iskolák leadták a rendelést, kiderült, hogy az “ajánlás” kötelező érvényű, a Klik pedig visszadobta a nem megfelelő rendeléseket.
Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a Mozaik kiadó 112 NAT-kompabilis kiadványából mindössze 15 rendelhető. A rendeletek azonban továbbra is csak a NAT 2012 minősítést írják elő, azt nem, hogy a könyvnek sorozatban kell lennie.
A döntés az államosított kiadóknak és az állami kísérleti tankönyveknek kedvez, a többi kiadó ugyanis 2014 óta egy kiadványt sem minősíttethetett. Tavaly, amikor a tankönyvlista bevezetésekor egy csomó olyan kiadványt kiszórtak, amikből éppen folyt a tanítás, a döntéshozókat még egyáltalán nem zavarta, hogy egy osztály emiatt nem tud “végigtanulni” egy tankönyvsorozatot, és váltaniuk kell.
| Tankönyvbotrányok |
Meglepő tankönyveket is kaphatnak az iskolások Íme, egy újabb kínos tankönyvbaki |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).