Mégis maradhatnak ingyenes szoftverek az iskolákban

Egy évig még biztosan maradhatnak a Windowsok a közoktatásban, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megállapodott a...

  • Eduline
MTI Fotó: Balázs Attila

Egy évig még biztosan maradhatnak a Windowsok a közoktatásban, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megállapodott a MIcrosofttal a Tisztaszoftver programról, bár konkrét szerződést még nem írtak alá - írja az Index.

A Microsoft korábbi közleménye szerint a cég vezetése és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már január óta tárgyal a Tisztaszoftver programról. Korábban az NFM csak annyit közölt a program weboldalán, hogy a licencszerződés március elsején lejár, ezért az iskoláknak vissza kell váltaniuk a korábbi frissítési alapra, vagy pedig egyéb, nyílt forrású megoldásra. Egy kormányhatározat is született az ügyben, amely megerősítette, hogy megszűnik az együttműködés a két fél között. 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.