Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több mint egy órán át próbálták újraéleszteni a budapesti városházán.
A múlt hétvégén pedagógusnap alkalmából tartott Bárczy István-díj átadóünnepségén 25 tanár várakozott, hogy Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatója után átvegye az elismerést. A polgármester beszéde előtt alig pár perccel lett rosszul az egyik tanárnő akihez rohammentő érkezett - írja a hvg.hu.
A lap úgy értesült, hogy a mentősök a helyszínen hiába közdöttek több mint egy órán át a nő életéért, ezt a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója, Szűcs-Somlyó Mária is megerősítette. Elmondása szerint a nő hirtelen lett rosszul, munkatársai azonnal segítségére siettek, míg meg nem érkeztek a mentők. A helyszínre három rohammentő vonult ki, ám végül hiába.
Kiemelkedő pedagógusi teljesítményéért járó díjat már nem vehette át.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.