A kilencedikesek harmada iszik, dohányzik

A kilencedikesek már több mint fele túl van az első szál cigin, harmaduk az elmúlt egy hónapban valamilyen rendszerességgel dohányzott - derül ki a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet felméréséből.

  • MTI
Fülöp Máté

Felmérést végzett a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet a felnőtt és gyermek lakosság körében az egészséggel kapcsolatos ismeretekről.

Az ötödik, hetedik és kilencedik osztályos diákok válaszából az derült ki, hogy nagyjából minden második tizenéves naponta fogyaszt koffeintartalmú italt, egyharmaduk pedig chipset, édességet vagy gyorséttermi ételt.

Török Krisztina, az intézet főigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: fiatal korosztály táplálkozási szokása szorosan összefügg a családi mintával, a szülői modellel és a közösen eltöltött idő arányával. A dohányzó kilencedikesek közel 80 százalékának van dohányzó családtagja, a nemdohányzóknál ez az arány kedvezőbb (55 százalék). A dohányos fiatalok 10 százaléka gondolja azt, hogy a "dohányzás menő".

Az alkoholfogyasztást vizsgálva az ötödik osztályosok 22, a hetedikesek 44, a kilencedik osztályosok 79 százaléka mondta azt, hogy ivott valaha egy-két kortynál több szeszes italt. A kilencedikesek közel harmada legalább egyszer volt már részeg az elmúlt harminc napban, ennek a csoportnak csaknem fele, 41 százalék vélekedik úgy, hogy az alkohol segít ellazulni, felszabadulttá tesz. Túl sok alkohol, kínos hívások? Két alkalmazás, amelyek nélkül ne induljatok bulizni, és tizenkét másik fesztiválozáshoz.

A diákok élettel kapcsolatos elégedettségéről elmondható, hogy minél több minőségi időt töltenek a szüleikkel, annál elégedettebbek az életükkel. A 7. és 9. osztályosok a három legfontosabb életcélnak a karriert, a szerelmet és az önmegvalósítást tartják.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.