Meg is motozhatja a diákokat az iskolarendőr

Több mint egy évig tartott, de bevitte a rendőröket az iskolába a Belügyminisztérium.

  • Eduline
MTI

Több mint egy évig tartott, de bevitte a rendőröket az iskolába a Belügyminisztérium. Az eredeti terv az oktatási intézmény bejáratánál ácsorgó őrökről szólt, idén már a járőrök vihetik vissza az iskolakerülőket, szeptembertől pedig kétszáz iskolában bűnmegelőzési tanácsadók gondoskodnak a rend és a biztonság fenntartásáról - írja a hvg.hu. A munkájuk részleteiről egyelőre keveset árulnak el, volt rendőrök és jogvédők viszont attól tartanak, hogy nagyszabású razziázásba torkollik majd a rend fenntartása.

Márciusban a járőrök egy iskolakerülő fiút kísértek vissza osztályfőnökéhez a szerencsi vasútállomásról. Egy 15 éves kamasszal szemben pedig vádemelést javasolt a rendőrség másfél hónapja, mivel a fiatal igazolást hamisított magának. Minderre idén január 1-jétől van lehetőség, miután a rendőrségi törvényt módosította a parlament. Idén ősztől pedig már az iskolákban is megjelennek a bűnmegelőzési tanácsadóknak elnevezett iskolarendőrök.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) attól tart, hogy - az amerikai példákhoz hasonlóan - az iskolarendőr kiszúr magának egy-egy hátrányos helyzetű gyereket, akit aztán folyamatosan figyelni fog. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.