Már kötszer sincs abban az iskolában, ahová Rogán és Áder gyereke is jár

Már nincs géz és jód sem abban az iskolában, ahová Áder János gyereke is jár. A szülők dobtak össze egy osztálypatikára – írta a cink.hu.

  • Eduline

Szily László írta meg a cink.hu-n, hogy az egyik rózsadombi elit iskolában már nincs géz és jód sem, mert a Klik arra sem adott pénzt, sőt, még az igénylésre sem válaszolt. Szily elmondása szerint ide jár Rogán Antal és Áder János gyereke is.

A védőnő hónapokig a saját zsebéből vásárolta meg, ami feltétlenül szükséges, ám az iskolába 800 gyerek jár és már nem bírta tovább finanszírozni a gyógyszereket. Így az iskola most a szülők segítségét kérte. Nem ők az elsők, hiszen máshol papírt, wc-papírt is kérnek a szülőktől, erről itt olvashattok bővebben.

„Egy olyan nagy, egész országot behálózó, összetett és változatos rendszert, mint a közoktatásé, képtelenség egy villámgyorsan gründolt központból, szovjetes centralizáció mellett irányítani. Vagyis nem képtelenség, csak a minőség ilyen lesz. Nem kellett oktatási szakembernek sem lenni, hogy ezt már Hoffmann Rózsáék ámokfutása előtt mindenki átlássa” – írta Szily.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.