Magyar diákok a legjobbak között a YouTube világversenyében

Kihirdették a YouTube Space Lab (Űrlaboratórium) projekt 60 döntőbe került versenyzőjének nevét, köztük három magyar...

  • MTI

Kihirdették a YouTube Space Lab (Űrlaboratórium) projekt 60 döntőbe került versenyzőjének nevét, köztük három magyar diákét, akik olyan tudományos kísérleteket terveztek, melyeket az űrben is végre lehet hajtani - közölte a programot támogató Lenovo számítástechnikai vállalat. A YouTube Space Lab videóit itt nézhetitek meg.

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével októberben jelentette be a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat végre is hajtják az űrben. A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson 386 kilométeres magasságban végzik el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad.

A verseny döntőseinek nem csak videót kellett készíteniük a tervezett kísérletükről, hanem egy, a kísérletet demonstráló animációt is. A 14-18 éves ifjú kutatók nyolcvannál több országból több ezer pályázatot küldtek be. A jelentkezések 40 százaléka Indiából érkezett, 15 százaléka az Egyesült Államokból, ezt követi az Egyesült Királyság, Oroszország, Izrael, Kanada, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország és Japán.

A döntőbe jutott hatvan jelentkezőből 10 az Egyesült Államokból pályázott, Indiából pedig 9 diák jutott tovább. Magyarországról 3 diák - Egri Péter és Galgóczi Gábor csapatként, valamint Debreceni Ádám - került a döntősök közé. 

A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus, valamint a NASA szakemberei, egykori és jelenlegi űrhajósok az amerikai, európai és a japán űrügynökségektől, és egy héten keresztül a YouTube közössége is lehetőséget kapott arra, hogy véleményt mondjon a pályázatokról. A továbbiakban a YouTube felhasználók és a zsűri együttesen választja ki a 6 regionális győztest. Ők elutazhatnak Washingtonba, ahol márciusban hirdetik ki a két korosztály (14-16 évesek és 17-18 évesek) végső nyertesét.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.