Magasabb és okosabb diákokat akar a thai kormány

Elképesztő elgondolásai vannak a Thaiföldet irányító katonai kormánynak. Egészen egyszerűen nagyobbra növesztenék és okosabbá tennék a lakosokat.

  • Eduline
Shutterstock

A Bangkok Post írt arról, milyen elgondolásai vannak a thaiföldi kormánynak. Az egészségügyi minisztérium 10 éven belül ugyanis 1,67 méterről 1,75 méterre növelné a férfiak átlagmagasságát, 1,57 méterről 1,65 méterre a nők átlagmagasságát. Emellett a jelenlegi 93,1-ről legalább 100-ra növelnék a lakosság intelligenciahányadosát is – írta az Index.

Narong Saiwong, a minisztérium egyik vezetője pénteken azt mondta, hogy elsősorban a gyerekekre koncentrálnak: 13 bahtról 20 bahtra (kb. 165 forintra) emelik az ebédtámogatást fejenként és rendszeresen ellenőrzik majd, hogy olyan ételeket adnak-e a gyerekeknek, amitől nagyra nőnek.

A magasságot nem lehet szélességgel kiváltani. Tíz év alatt nem csak alacsony emberből lesz majd kevesebb a minisztérium elképzelései szerint, az elhízott thai diákok arányát is jelentősen csökkentenék, a mostani 9,9 százalékról 0,5 százalékra.

Hogy IQ-fronton is van tennivaló, az nem rég derült ki, 2011-ben még 94 volt az országos átlag, ez 2014-re 93,1-re csökkent. A diákok a PISA-teszten is csapnivaló eredményeket érnek el, igaz itt az országon belüli regionális különbségek hatalmasak.

A gond alighanem az oktatás színvonalával van, nem az iskolában eltöltött idővel, a thai tanulók évente már így is másfélszer annyi időt vannak iskolában, mint a nemzetközi átlag. Hogy az alacsony átlagos IQ-hányadost hogyan tornásznák fel, arról egyelőre nem tudni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.