Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers problémamegoldó versenyt rendez középiskolás diákoknak.

Január 22-ig lehet jelentkezni az Országos Középiskola Problémamegoldó Versenyre, amin történelmi témákat dolgoznak fel.
Az első három helyezett felvételt nyerhet az MCC középiskolás programjába, az aranyérmes pedig Londonba is elutazhat.
Idén 3 fős csapatokban, párban és egyedül is lehet jelentkezni, méghozzá itt.
A többfordulós versenyre olyan középiskolás diákok jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a történelem világában, szeretnek érvelni, csapatban dolgozni és szívesen fejlesztenék problémamegoldó- és előadókészségeiket.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.