Lengyelországban is az esernyő lett a tanártüntetések szimbóluma

A kormánypárt oktatási reformja ellen vonultak utcára a lengyel pedagógusok.

  • eduline/mti

A Tanítanék Mozgalom mintáját követve, nem mellesleg az idei tanártüntetések szokásos időjárását is elkapva, fekete-fehér és piros-fehér esernyőkkel vonultak utcára a lengyel pedagógusok. A tiltakozást a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság párt (PiS) oktatásügyi politikája ellen tartották Varsóban 2016. november 19-én.

MTI/AP/Czarek Sokolowski
MTI/AP/Czarek Sokolowski
MTI/AP/Czarek Sokolowski
MTI/AP/Czarek Sokolowski
MTI/AP/Czarek Sokolowski

Emlékezzünk csak az összes fontos budapesti felvonulsára:

Nem fogod elhinni, milyen idő lesz a szombati tüntetésen

Szem nem marad szárazon. Az épületeken belül tartott áprilisi sztrájkot leszámítva minden utcai megmozduláson esett az eső a tanárlázadás során, melyről Pilz Olivér egyszer úgy nyilatkozott, hogy "az ég is a magyar oktatási siratja".

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.