Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Leckesztrájkot hirdetett a novemberi hétvégékre a spanyol állami iskolákban tanuló diákok szüleit tömörítő szervezet (CEAPA).

"Vissza akarjuk szerezni a hétvégi családi időt, hogy a gyerekeinkkel lehessünk" - nyilatkozta José Luis Pazos, a CEAPA elnöke több spanyol napilapnak is indokolva a kezdeményezést, amelynek jelmondata: "Az iskolában egy tantárgy hiányzik: az én szabadidőm".
A szervezet vezetője szerint az iskolai házi feladatok túl sok időt vesznek el a családoktól, ahelyett, hogy a gyerekek minőségi időt tölthetnének együtt szüleikkel. Hivatkozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi - 2012-es - felmérésére, amely szerint Spanyolországban, az OECD más tagállamaihoz képest jóval magasabb a leckeírással töltött idő. 6,5 óra hetente, szemben az átlagos 4,9 százalékkal. A spanyol szülői szervezet saját felmérést is készített, ebben napi 2,5 óra otthoni tanulással töltött időt állapított meg.
Spanyolországban is az történt, mint Magyarországon, világra szóló botrány lett belőle
A leckebojkott első lépéseként a CEAPA az iskolaigazgatóknak és a tanároknak címzett levélben kéri, hogy novemberben ne adjanak hétvégi házi feladatot a diákoknak. Ahol mégis lesz lecke, ott a sztrájkoz csatlakozni kívánó szülők újabb levelet adnak át az osztályfőnöknek, jelezve, hogy a gyerek nem készíti el a feladatokat, és hogy a családok alkotmányos joga rendelkezni a szabadidőről, amelyet az iskola "nem szállhat meg".
A CEAPA hosszútávon oktatási modellváltást szeretne elérni, példaként említve Finnországot, ahol a gyerekeket nem árasztják el házi feladatokkal, mégis kiváló eredményeket tudnak felmutatni. Arról nem nyilatkozott, hogy előreláthatóan mennyien csatlakoznak majd az akcióhoz. A bojkottot nem támogatja a legnagyobb spanyol szülői szervezet, a katolikus magániskolákban tanulók szüleit képviselő CONCAPA. Az ANPE elnevezésű, független pedagógus szakszervezet pedig úgy véli: a sztrájk megkérdőjelezi a tanárok oktatási szabadságát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.