LMP: számos "bombát" rejt magában az iskolák államosítása

Az LMP támogatja a pedagógusok sztrájkkezdeményezését és követeli a köznevelési törvény végrehajtásának...

  • MTI
Túry Gergely

Az LMP támogatja a pedagógusok sztrájkkezdeményezését és követeli a köznevelési törvény végrehajtásának felfüggesztését - jelentette be hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.

Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke úgy fogalmazott, hogy a jogszabály egy káros folyamat eredményeként jött létre, előkészítetlen és számos "bombát" rejt magában.

A politikus hangsúlyozta, hogy az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot a jövő héten "erőltetett menetben fogják letárgyalni". Nincs kiépítve az az intézményrendszer, ami alapján a kormány az államosítását tervezi, miközben a végrehajtáshoz is hiányzik körülbelül 170-200 milliárd forint - tette hozzá.

Egyúttal arra is emlékeztetett, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár korábban tagadta annak a hatástanulmánynak a létét, amelyikben "iskolabezárásokról és pedagógus-elbocsátásokról beszéltek", de a tanulmány mégis nyilvánosságra került. A logika alapján ebből az következik, hogy ha 170 milliárd forint hiányzik a rendszerből, akkor iskolákat kell bezárni és pedagógusokat elbocsátani - mondta.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.