LMP: politikai tisztogatás áll az iskolaigazgatók elbocsátása mögött

Az LMP azt kéri a Fidesz-KDNP-től, hogy szakmai alapon döntsön azokról az iskolaigazgatói posztokról, amelyekre...

  • Eduline
Fazekas István

 Az LMP azt kéri a Fidesz-KDNP-től, hogy szakmai alapon döntsön azokról az iskolaigazgatói posztokról, amelyekre tavasszal kell újra pályázni - írta közleményében Osztolykán Ágnes. A politikus úgy fogalmaz, hogy tavasszal a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban és a szakiskolákban "erőltetett ütemű kádercsere kezdődik". 

Csütörtökön az Index számolt be róla, hogy március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre szűk határidővel új pályázatot írnak ki, amelyeken a mostani vezetők is indulhatnak. A hírportál szerint az érintett 210 igazgató között több olyan is van, akit tavaly szeptembertől neveztek ki. 

Most zajlik az iskolák átadás-átvétele, amely komoly terhet ró az iskola gazdasági vezetésére. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében - mondta az Indexnek Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet január 3-án megkereste Réthelyi Miklós szakminisztert, hogy vonja vissza a pályázatokat és egyeztessenek a kérdésről. Választ nem kaptak, majd január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár már azt közölte, hogy kiírták a vezetői pályázatokat, amelyeket 30 napon belül kell benyújtani.

"A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat, a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll" – indokolta a döntést Gloviczki Zoltán az Indexnek. 

Osztolykán Ágnes szerint viszont "nyilvánvaló" (...), hogy politikai tisztogatás áll az igazgatók elbocsátása mögött". Egyúttal kérdésesnek nevezi, hogy mi indokolja az erőltetett menetet, a miniszter ugyanis szeptemberre is halaszthatta volna a pályáztatást.

Az LMP-s képviselő úgy fogalmaz, hogy habár a jelenlegi igazgatók újra jelentkezhetnek a posztra, mindenképpen hátránnyal indulnak, mert energiáikat most az érettségik megszervezése, a diákok – "Orbán-kormány által megnehezített" – továbbtanulásának segítése köti le. 

Annak a véleményének is hangot ad, hogy az igazgatók "tömeges kirúgásával" teljes bizonytalanságban tartják "a megszorítások sújtotta, és egyébként is teljesen szétzilált ágazatot". "Ennek az eljárásnak a célja nem más, mint egy rendszerhű, lojális, új narancs elit pozícióhoz juttatása és az intézménybezárások megkönnyítése" - foglalja össze véleményét.

Végül az LMP nevében arra kéri a kabinetet, hogy "ne rombolja tovább az oktatási rendszert", és várja meg például az LMP közoktatással kapcsolatos, ügydöntő népszavazásának eredményét.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.