LMP: mentsék meg az ELTE gyakorlóiskoláját

A párt parlamenti frakciójának közleménye szerint az ELTE XII.

  • MTI

A párt parlamenti frakciójának közleménye szerint az ELTE XII. kerületi Gyakorló Általános- és Középiskolájának bezárása "a kormány oktatáspolitikai ámokfutásának újabb eredménye", és félő, hogy egy intézménybezárási hullám követi majd a "közoktatást és felsőoktatást egyaránt sújtó drasztikus megszorítások miatt" - írták a közleményben, amelyet Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke, illetve Sipos Péter, az LMP XII. kerületi önkormányzati képviselője fogalmazott.

Az ELTE december közepén jelentette be, hogy finanszírozási problémák miatt változik a budapesti Kiss János altábornagy utcában lévő ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola struktúrája - középiskolai osztályokat biztosan nem indítanak, az általános iskolai oktatás pedig abban az esetben folytatódhat, ha január 31-ig elfogadható javaslat születik a pénzügyi működtetésről. Az iskola jövőjéről január 9-én tartanak fórumot a szülők.

Az LMP közleményében azt írja: "A magyar közoktatás kiemelkedő szereplői az eötvösi alapokra épülő gyakorlóiskolák. A kiváló eredményekkel működő intézmények nem csak átlagon felüli minőségi képzéseikkel, hanem sok esetben felzárkóztató, tehetséggondozó és innovatív tevékenységükkel is kitűnnek a többi közül. Ezek az iskolák nemcsak a diákok, hanem a leendő magyar pedagógusok színvonalas képzése miatt is rendkívül fontosak"."Az LMP korábban is felhívta rá a figyelmet, hogy az iskolák átgondolatlan államosítása káoszhoz, az oktatási szférából való folyamatos pénzkivonás pedig összeomláshoz vezethet" - írják.

Ezért a párt felszólítja az oktatási kabinetet, hogy "haladéktalanul intézkedjen az ELTE Gyakorló Iskolájának megmentése érdekében", és "ne hagyja ellehetetlenülni ezt a köznevelési és felsőoktatási feladatokat egyaránt ellátó, országosan is kiemelkedő intézményt, az ország egyik legjobb iskoláját! Emellett ígérjék meg végre, hogy nem lesznek további iskolabezárások és pedagógus elbocsátások" - zárul a közlemény.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.