Küszöbön a sztrájk, Mendrey szerint ez az egyetlen lehetőség

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem vesz részt a kormány által szervezett köznevelési kerekasztal tárgyalásain - közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn, Budapesten. Azt is elmondta, nem lát más megoldást, mint a sztrájkot.

  • MTI
Túry Gergely

A PDSZ XII. kongresszusa után megtartott sajtótájékoztatón Mendrey László azt mondta, a szervezet nem tartja legitimnek a köznevelési kerekasztalt, mivel annak munkájában túlnyomó többségben kormánytól függő, kormány közeli szervezetek vesznek részt.

Elmondta, a PDSZ nem kíván "díszellenzékként" jelen lenni a tárgyalásokon.

Mendrey László szólt arról is, nem lát más megoldást arra, hogy a kormány "észhez térjen", mint a sztrájkot.

A hatékony sztrájk érdekében szükséges legalább a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a PDSZ együttműködése, ezért a kongresszus ismételten megfogalmazott egy felhívást, hogy "nyissák össze a PSZ, illetve a PDSZ sztrájkbizottságát", továbbá azt kérik a PSZ-től, mondja fel a 2013. évi sztrájkbizottsági megállapodást és az abban foglalt moratóriumot, amely szerint ameddig tárgyalnak a kormánnyal, addig nem hirdetnek sztrájkot.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.