Kunhalmi: óriási hiba az iskolák államosítása

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint működésképtelen, a helyi közösségek autonómiáját korlátozó rendszer jön létre az...

  • MTI

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint működésképtelen, a helyi közösségek autonómiáját korlátozó rendszer jön létre az iskolák 2013. január 1-jei államosításával.

Kunhalmi Ágnes szombati budapesti sajtótájékoztatóján értelmetlennek nevezte az átalakítást, és úgy vélte, hogy az ősszel megalakuló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képtelen lesz feladatainak ellátására.

Már a megyei intézmények átvétele sem volt zökkenőmentes - az iskolaigazgatói pályázatokat több megyében érvénytelennek nyilvánították -, a jövő év elején viszont sokkal több, 4169 intézmény kerül állami fenntartásba, ami 121 ezer pedagógust és 1 millió 418 ezer gyereket érint közvetlenül - emelte ki.

túry

Az iskolák államosítását azért bírálta az MSZP-s politikus, mert a döntések nem helyben, hanem a központban születnek, a központosított rendszer irányítói pedig nem a helyi igényeknek, hanem a minisztériumi elvárásoknak akarnak majd megfelelni.

Szerinte a kormány állításával ellentétben az átalakítás nem javítja az esélyegyenlőséget, amin a tankötelezettség korhatárának leszállítása és a Nemzeti alaptanterv is csak rontott az utóbbi időben. Az iskolák államosítása a helyi közösségek autonómiájának felszámolását célozza, mert Orbán Viktor kormányfő hisz abban, hogy az "általa félázsiai népségnek" tartott magyarokat központosítottan kell irányítani.

A szocialista párt elnökségi tagja annak az aggodalmának is hangot adott, hogy az államosítás újabb forráskivonást jelent majd a közoktatási rendszerből.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.