Különös meglepetés várta az iskolásokat több ezer suliban

70 millió forintot szánt rá a kormány.

  • Eduline

70 millió forintért nagyjából 10 ezer darabot vásárolt a Miniszterelnökség Rákay Philip Szabadság tér '89 című kötetéből, így az csaknem 3400 iskola polcaira került ki - ezt az RTL Klub Híradó derítette ki.

Orbán Viktor még júniusban rendeletben írta elő, hogy Rákay könyvéből bevásároljanak az iskolák számára.

Ha minden állami tankönyv ilyen jó, nagy a baj: újabb kínos hiba

Rákay könyve egy interjúkötet, főleg alapító Fidesz-tagokkal készült beszlgetéseket tartalmaz.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint erősíti az iskolákat, hogy birtokában vannak ennek a kötetnek.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.