Különdíjas lett egy magyar gimnazista a világversenyen

Egy magyar lány különdíjat kapott az Intel tudományos versenyén.

  • Eduline

Két magyar diák, Király Szilvia és Bálint Karola is részt vett az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) nevű világversenyén. Utóbbi az Oracle Academy különdíját kapta meg – írja az Index.

„Készítettem egy alkalmazást, a Shopmapet, ami a bevásárlásban segít. A saját bevásárlólistánkat megjelenítjük az alkalmazásban. A boltban ezután optimális úton haladhatunk, hogy minél előbb megtaláljuk a terméket. Az ötlet onnan jött, hogy én is szerettem volna minél többször gyorsan bevásárolni. Ilyenkor idegesítő, ha nem találjuk egy termék helyét” – idézi Karolát a portál.

A díjjal 5000 dollár jár, és csak a versenyzők egy töredéke kapott hasonló elismerést.

Szilvia kemoterápiás gyógyszerek teszteléséhez használható őssejtkutatás területén indult.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.