Középiskolásként is kaphatsz ösztöndíjat

A középiskolások számára is több anyagi jellegű támogatás, ösztöndíj érhető el.

  • Eduline
pixabay

Talán a legismertebb ösztöndíj középiskolások számára az Útravaló Ösztöndíjprogram. Ennek keretében a 7. és 8. évfolyamban tanulókat, tanulmányi eredménytől függően havonta 7-14 ezer forinttal segítik, annak érdekében, hogy eljussanak a középfokú oktatásba, a középiskolásokat pedig havi 8-15 ezer forinttal támogatják azért, hogy érettségit szerezzenek.

Középiskolások szüleinek is nagy segítség lehet az iskolakezdési támogatás. Idén 38 295 forint igényelhető ilyen címen a munkáltatótól.

Településenként és kerületenként eltérő feltételekkel és összeggel, de szinte mindehol nyújtanak anyagi támogatást középiskolásoknak. Óbudán például szociális alapn havi 6 ezer forint jár az erre rászoruló diákoknak.

Akik szakközépiskolában hiányszakmát tanulnak, havi 10-30 ezer forintos ösztöndíjra lehetnek jogosultak. Erről részletesebben itt írtunk.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.