Kiverte a biztosítékot a tanároknál és a szülőknél Pintér ötlete

Tiltakozik a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) és a Szülői Hálózat (SZH) a "közveszélyes iskolakerülésre" vonatkozó...

  • MTI
Rendőrök kérdezgetik majd a diákokat, van-e igazolásuk

Tiltakozik a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) és a Szülői Hálózat (SZH) a "közveszélyes iskolakerülésre" vonatkozó törvényjavaslat ellen, a szervezetek az indítványt "gyermekellenesnek" tartják. "Testi erőt" is alkalmazhatnak a rendőrök a diákokkal szemben - arról, hogy ez pontosan mit jelent, itt olvashattok.

A két szervezet úgy véli, a "közveszélyes iskolakerülés" címen elhíresült törvénytervezet mind erkölcsileg, mind jogilag, mind emberileg elfogadhatatlan, pedagógiai, gyermekvédelmi és szülői szempontból pedig nonszensz.

Véleményük szerint a rendőrség bevetése az iskolán kívül tartózkodó gyermekek ellenőrzésére alapvető emberi és személyiségi jogot sért. Közleményükben úgy fogalmaztak: a szülők kikérik maguknak, a pedagógusok pedig szakmai és emberi jogi alapon elfogadhatatlannak tartják, hogy adott esetben a 4. óra után, tehát dél körül a haza vagy különórára igyekvő gyermeket feltartóztathassa bárki, és félelemben tartsa.

Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrségről szóló törvény módosításában azt javasolta, hogy az igazgatóhoz kísérhetné a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.

A parlamentnek benyújtott indítvány szerint a rendelkezés úgy szólna: ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr - az iskolával való előzetes egyeztetés után - az igazgatóhoz kísérheti őt. "Hitelt érdemlő igazolást" az iskola, orvos vagy a szülő állíthat ki.

A belügyminiszter ezzel összefüggésben módosítaná a köznevelési törvényt is, rögzítve abban, hogy a tanuló iskolájának megállapítása, a hiányzás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az iskolával és a szülővel való kapcsolatfelvétel céljából a köznevelés információs rendszeréből továbbítható a rendőrségnek egyebek mellett a diák neve, neme, születési helye és ideje, lakcíme, állampolgársága, diákigazolványának száma, tanulói jogviszonyának adatai, valamint iskolájának neve, címe.

Magyariné Nagy Edit, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén arról beszélt: a rendőr nem alkalmazhatna kényszerítő eszközt az iskolakerülő gyerekekkel szemben, de testi erőt igen. Az új szabályozás 2013. január 1-jén lépne hatályba.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.