Kirúgatnák az ország legjobb gimnáziumának igazgatóját?

El akarják távolítani az ELTE által fenntartott Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatóját, mert az intézmény vezetője...

  • Eduline
A Radnóti megmentéséért készített pulóverek. Nem maradhat az igazgató?
Facebook

El akarják távolítani az ELTE által fenntartott Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatóját, mert az intézmény vezetője tavasszal nyílt levélben kért pénzügyi segítséget a szülőktől - írja az Index.

Tomcsányi igazgatói megbízatása az idén járt le, azonban újra indult az igazgatói posztért, amelyet a tantestület is egyhangúlag támogatott - idézte fel az Index. A ELTE viszont a nem megfelelő gazdasági programra hivatkozva eredménytelennek nyilvánította a pályázatát.

A hírportál úgy tudja, az igazgató pályázata azért bukott el, mert nem volt lojális az egyetemhez, hogy nyilvánosságra hozta az elvonást, és szülőktől, volt diákoktól kért segítséget a kieső összeg pótlására.

A Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium azután került nehéz helyzetbe, hogy az ELTE-től 2,7 milliárd forintot vont el az állami költségvetés, ezért az egyetem januárjától az iskolára terhelte a közüzemi díjak felét. Mivel a kieső 22 millió forintot a Radnóti nem tudta előteremteni, a "váratlanul kétségbeejtővé vált pénzügyi helyzet" miatt Tomcsányi Péter levélben fordult segítségért a szülőkhöz és az öregdiákokhoz.

Ahogy arról az eduline elsőként beszámolt, a hiányzó összeg végül egy hónap alatt összegyűlt. Az új pályázat kiírása még folyamatban van, Tomcsányi Péter - aki az Indexnek nem akart nyilatkozni - jelenleg megbízott igazgatóként vezeti a gimnáziumot.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.