Kilenc évet kapott a pedofíliával vádolt sepsiszentgyörgyi tanár

A Sepsiszentgyörgyi Bíróság első fokon kilenc év börtönbüntetésre ítélte T.

  • MTI

A Sepsiszentgyörgyi Bíróság első fokon kilenc év börtönbüntetésre ítélte T. Gergely zongoratanárt, aki több tanítványával, köztük egy 12 éves diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Az első igazán nagy visszhangot kiváltó romániai magyar pedofil ügyben mondott ki elsőfokú ítéletet a Sepsiszentgyörgyi Bíróság. Az intézmény honlapján közzétett döntés szerint T. Gergely, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola zongoratanára kilenc évet tölt majd a rácsok mögött. 

T. Gergely november közepén bukott le, miután egy tanítványa szülei elolvasták a lányuk naplóját. Ebből az derült ki, hogy a 43 éves zongoratanár már két évvel korábban szexuális kapcsolatot létesített a most 14 éves lánnyal. A naplóból egy másik esetre is fény derült. A nyomozás egy harmadik esetet is a felszínre hozott, amelyben egy 11 éves diáklány szenvedte el a tanár szexuális zaklatását. A bíróság enyhítő körülménynek tekintette, hogy T. Gergely beismerő vallomást tett. 

A székelyföldi lapok internetes fórumain megszólalók elsősorban amiatt adtak döbbenetüknek hangot: éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy a pedofil tanár lebukjon. Az iskola vezetői azzal védekeztek, hogy a zongoraórákon a tanár kettesben marad a tanítványával, így nem ellenőrizhették, hogy mi történik a becsukott ajtó mögött.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.