Kevesebben lógnak az iskolából

Két tanév alatt csaknem negyven százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma - írta csütörtöki számában a Magyar...

  • MTI
Túry Gergely

Két tanév alatt csaknem negyven százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztérium szociális államtitkárságának a lap kérésére készített statisztikai adatgyűjtésére hivatkozva.

Az október 1-jei állapot alapján a 2009/2010-es tanévhez képest a 2011/2012-es tanévre mintegy 22 százalékkal csökkent az igazolatlan csökkent az igazolatlan hiányzások száma, majd az újabb jogszabályváltozásnak köszönhetően a 2012/2013-as tanévre további 15 százalékkal mérséklődött az ötvennél több igazolatlan órával rendelkezők aránya a teljes tanulószámhoz viszonyítva az 1-12. évfolyamos diákok körében.

A lap felidézte: a kormány a 2010/2011-es tanévtől kezdve kötötte az iskoláztatási támogatást a rendszeres iskolába járáshoz. Abban az esetben, ha a köznevelési intézményben tanuló gyermek igazolatlan hiányzásainak száma túllépte az ötven órát, felfüggesztették a családi pótlék kifizetését. A 2012 szeptemberében életbe lépett módosítás még szigorúbban szankcionálja az iskolakerülést: a folyósítás szüneteltetését írja elő, és az elvont összeg az újbóli folyósítás után se jár vissza.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.