Két magyar diák is bekerült a GE innovációs versenyének döntőjébe

Csaknem 700 nemzetközi pályázat közül Fendrik Gyula Ármin és Mándli Péter terve jutott be a GE innovációs versenyének...

  • MTI

Csaknem 700 nemzetközi pályázat közül Fendrik Gyula Ármin és Mándli Péter terve jutott be a GE innovációs versenyének döntőjébe, amelyben a pályázóknak a repülőgép-hajtóművek rögzítéséhez használt tartókonzolt kellett újratervezniük háromdimenziós nyomtatás alkalmazásával.

A magyar diákokon kívül a legjobb tízbe ausztrál, francia, indonéz, olasz, lengyel, román, svéd és brit diákok tervei kerültek be. Az első forduló nyertesei fejenként 1000 dollárt kapnak, és továbbjutnak a verseny második fordulójába, amelyben tartókonzol-konstrukcióikat a GE legyártja és terhelési próbának veti alá. A második fordulóra szeptember 17-e és november 15-e között kerül sor - olvasható a vállalat közleményében.

A repülőgép sugárhajtóművének kritikusan fontos alkatrészét képező konzolok tartják meg a hajtómű súlyát annak mozgatása alatt, de a repülés során fellépő jelentős vibrációt is ki kell bírniuk. Az additív gyártástechnológiák, így a 3D nyomtatás alkalmazásával egy repülőgép-hajtómű súlya mintegy 453 kilogrammal csökkenthető, és ezzel jelentős mértékben visszaszorítható az üzemanyag-felhasználás is.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.