Kello: már majdnem mindegyik tankönyv megérkezett az iskolákba

A tankönyvek 96 százaléka már megérkezett, pénteken a hátralévő kétszáz iskola is megkapja a tankönyvcsomagokat - mondta Arany László Tamás, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

  • MTI
MTI / Bruzák Noémi

Hozzátette: a könyvkiadók a tankönyvek zömét július 31-ig beszállították a Kello raktáraiba, jelenleg mintegy 30 ezer könyv hiányzik, ezeket a lehető leghamarabb eljuttatják az iskolákba. 

A könyvek kiszállításánál sok segítséget kaptak a helyszínt biztosító BM dolgozóktól, míg a helyi közfoglalkoztatottak a csomagok pakolásánál mentesítették a tankönyvfelelős pedagógusokat - mondta Arany László Tamás.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.