KELLO: szeptemberig minden iskolába megérkeznek a tankönyvek

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

  • MTI
Túry Gergely

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) szerint szeptemberig minden intézménybe megérkezik a mintegy 1,2 millió névre szóló tankönyvcsomag, melyeket az iskolák tanévkezdéskor osztanak ki a diákoknak. A KELLO pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, logisztikai központjaikból már megkezdték a tankönyvek kiszállítását az iskolákba. 

Közölték, idén több mint 600 ezren – a rászorulók, illetve az első évfolyamosok – az állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez, idén összesen a diákok kevesebb mint felének kell fizetnie a tankönyvekért. Az 550 ezer díjbekérőt az iskola által leadott rendelések alapján állították ki. A befizetési határidő augusztus 15-e, de a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor az iskolában a diáknak vagy a szülőnek igazolnia kell.

A határidő betartása a szülők számára egy kényelmi funkciót jelent, mivel a könyvtárellátó automatikusan jelzi az iskoláknak az időben történő befizetéséket. Ebben az esetben a tankönyvek átvételekor semmilyen külön igazolás bemutatására nincs szükség - fejtették ki.

Hozzátették: az iskolai adatbázisban költözés vagy egyéb változás következtében helytelenül szereplő lakcím miatt a fizetős diákok egy nagyon kis hányada nem kapta kézhez a kipostázott tankönyves díjbekérőt. A könyvtárellátó ezért arra kéri a szülőket, hogy ha a gyermekük nem jogosult ingyen tankönyvre, viszont díjbekérőt sem kaptak, ezt mielőbb jelezzék a Kellónak a https://tankonyvrendeles.kello.hu/Home/Contact címen található elérhetőségek valamelyikén az adatok pontosítása érdekében. A kipostázott díjbekérőt készpénzzel, átutalással és iskolakezdési kafetériautalvánnyal is ki lehet egyenlíteni - erősítették meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.