Ez a pofonegyszerű dolog a hatékony tanulás titka?

Holland kutatók eredményei szerint a megfelelő időben sportolók lesöpörhetik a többieket - legalábbis hatékonyabban fel tudják idézni a korábban memorizált dolgokat.

  • Eduline
MTI / Marjai János

A Quartz sorozatában ismét egy érdekes, egyelőre nem visszaigazolt eredményről számoltak be a tanuláskutatásról. Holland kutatók 72 személyt vizsgáltak: azt próbálták kideríteni, ki emlékszik 90 képre és a hozzájuk fűződő asszociációkra.

Az alanyok első harmada a kártyák és memorizálást követően egyből testmozgást végzett, majd három órán át természetfilmet nézett. A második csoport a filmekkel kezdte, majd testmozgással folytatta a programot, a harmadik csoport pedig kizárólag filmet nézett.

A második csoport a többiekhez képest lényegesen jobban teljesített a két nappal későbbi memóriateszten. Hozzá kell tenni, hogy igazolt tudományos jelentősége legyen, további tesztekre lesz szükség.

Fusd végig a vizsgaidőszakot!

Azt gondolnátok, hogy ez csak az időt veszi el vagy lefáraszt titeket, de a testmozgás bizonyítottan jó hatással van a tanulásra. Az elsőévesek nagyon lelkesen tanulják végig a szorgalmi időszakot, így általában nekik okozza a legkisebb problémát a vizsgaidőszak - még ha nem is érzik így.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.