Japán diákok kikeltettek egy feltört tojást - videó

Ismét sikerült amolyan "japánosan" egy tévéshow keretein belül poénkodniuk, de a tudományos kísérlet ettől függetlenül zseniális.

  • Eduline

Tegyük félre a manírt és csak arra figyeljünk, hogy mi történik a japán középiskolai laborban. A diákok egyszerű tojásokat vettek a közeli boltban, majd óvatosan feltörve őket egy fóliaágyra helyezték, végül befedték a sejteket. Azoknál lehetett számítani az osztódási folyamat megindulására, melyeken felfedezhető volt egy kis fehér folt, ez egyet jelent azzal, hogy a tojás megtermékenyült.

Egy tojás szokványos körülmények között 21 nap alatt kel ki a kotlós alatt, a megfelelő hőmérsékletet egy széfszerű inkubátorban biztosították. Az Index közölte a kísérlet vázlatos leírását is, melyet pár éve a japán Journal of Poultry Science-ben jelent meg: kalciumot (oldott állapotban) kell biztosítani a feltört tojás számára, valamint egy kis levegőt is.

A fóliás burkolat miatt végig követni lehet az embrió fejlődését, sőt, a módszerrel némileg le is rövidíthető a folyamat, így akár 14 nappal az inkubátorba való helyezés után naposcsibék szaladgálhatnak körülöttünk.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu