Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy 18 éves diákot az egyik romániai iskolából

Súlyos mellkasi sérülésekkel vittek kórházba egy 18 éves román diákot, miután egyik osztálytársa az iskolai szünetben...

  • Eduline

Súlyos mellkasi sérülésekkel vittek kórházba egy 18 éves román diákot, miután egyik osztálytársa az iskolai szünetben megszúrta egy késsel – írja a manna.ro.

A rendőrség szerint az olteni középiskola 17 éves diákja a támadás után elmenekült, egy másik településen találták meg. A fiú pszichés gondokkal küzd, emberölési kísérlet gyanújával indult ellene eljárás, a verekedés hátterében régóta húzódó konfliktus áll.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.