Indulhat az iskolák digitális felszerelése, ingyenes képzést kapnak a tanárok

A felnövekvő nemzedékek versenyképessége, munkaerőpiaci esélyei javítása szempontjából is nélkülözhetetlen az oktatási rendszer azonnali és radikális digitalizálása: most dől el, hogy a magyar fiatalok milyen szerepet töltenek majd be az európai munkaerőpiacon, ahogy az is, hogy a magyar nemzetgazdaság milyen szerepet kaphat a nemzetközi versenyben - mondta a programért felelős Deutsch Tamás miniszteri biztos, miután elfogadták a fejlesztési terveket.

  • eduline/mti
MTI / Bugány János

Egy hosszú folyamat, és egy elutasítás után végül elfogadta a stratégiai bizottság a Digitális Oktatási Stratégiát, mely arra hivatott, hogy javítsa az iskolákban a digitális tartalomkínálatot, jobb módszertani támogatás nyújtson a tanároknak. A program következtében a tudásmegosztás fontossága is növekszik, amely szükségessé teszi, hogy az IKT-eszközök használata minden tantárgy esetében beépüljön a tanítás-tanulás és az értékelés folyamatába - mondta Czunyiné Bertalan Judit. 

A megvalósítás már a Digitális Jóléti Program néven zajlik majd.

A fejlesztések kiterjednek az infrastruktúrára (megfelelő iskolai hálózat, WiFi), az eszközellátottságra (okostábla, tablet), a digitális tananyagokra, a tanári, oktatói digitális kompetenciák gyarapítására és az iskolai adminisztrációra. Minden tanárnak és oktatónak lehetősége nyílik digitális készségeinek térítésmentes (tovább)fejlesztésére annak érdekében, hogy az általa tanított tantárgyak óráin a digitális oktatási eszközöket és technikákat készségszinten tudja használni. Továbbá, minden magyar polgárnak lehetősége nyílik arra, hogy saját lakhelyén (vagy annak legfeljebb 30 kilométeres körzetén belül) ingyenes alapszintű digitális oktatáson vegyen részt.

A tanárok munkáját IKT asszisztensek segítik majd, hogy minél jobban alkalmazzák a technológiákat.

A stratégia megalkotásában kiemelkedően aktívan részt vettek a pedagógus szervezetek és egyéb civil oktatási szervezetek. Czunyiné szerint a stratégiához érkezett hatalmas mennyiségű szakmai javaslat, észrevétel mind azt mutatja, hogy a magyarországi iskolák és pedagógusok készen állnak a digitális átállásra.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.