Ilyen is van: visszavágyik a Klikhez egy iskola

Visszakéri a sajóládi képviselő-testület a település iskoláját az egri főegyházmegyétől - írta az Észak-Magyarország kedden.

  • eduline/mti
Shutterstock

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap cikke idézi a fideszes Pozbai Zoltán polgármestert, aki szerint az iskolában katasztrofális a hangulat, a szülők többsége pedig el akarja vinni gyermekét más település oktatási intézményébe.

A település önkormányzata ez év elején kérdezte meg a szülőket, akarják-e, hogy visszakerüljön az iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába és az önkormányzat működtetésébe, és miután a szülők döntő hányada igennel szavazott, a testület úgy döntött, visszakéri az iskolát az egri főegyházmegyétől.

A kérvényt beadták az egyházmegyéhez és a Klikhez is, ha megszületik a határozat, azt az emberi erőforrások miniszterének kell majd jóváhagynia - olvasható a napilapban.

A lap szerint a sajóládi iskola 2013 decemberében "igazolt át" az egyházhoz a Kliktől.

Eddig pont az ellenkező irányú elvándorlás volt jellemző, többségében az egyházi fenntartásban találták meg a megoldást az iskolák, akiknek elegük lett a Klikből.

 

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.