Vége az unalmas matekóráknak?

A matematikát is lehet izgalmasan, kreatívan tanítani, a lényeg az élményközpontú megközelítés.

  • Eduline
Túry Gergely

A matematikát is lehet izgalmasan, kreatívan tanítani, a lényeg az élményközpontú megközelítés. Ezt képviseli a Fenyvesi Kristóf által vezetett, 2008-ban alapított ÉlményMűhely - írja a hvg.hu. A programban eddig több mint 15 ezer diák és tanár vett részt: a foglalkozásokon a művészetet, a tudományt és a játékot közelítik egymáshoz - a sík- és a térgeometria közötti váltást például egy ugróiskola segítségével élvezetes formában is meg lehet érteni.

Fenyvesi Kristóf szerint Magyarországon nagyon egysíkú az, amit a matematika-oktatás terén a tantermi keretek és az oktatási hagyományok megengednek. A gyerekek rendszerint egy helyben ülnek, és jó esetben az agyukat használják. A tanár mondja, a gyerek odafigyel, és próbálja megérteni. „Pedig egy matekórában is az lenne a lényeg, hogy új összefüggéseket fedezzünk fel közösen, és a tanár is arra helyezze a hangsúlyt, hogy a tanulás örömteli, kreatív, és mindenekelőtt társas folyamat legyen” – mondja.

Fenyvesi egy finnországi egyetemen tanít: szerinte minden szempontból drámaiak a különbségek a magyar és a finn oktatási rendszer között: Finnországban sugárzik annak a szellemisége, hogy mindenkire szükség van, senki nem maradhat le, és a másiknak segítünk. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.