Tesztelik a magyar diákok intelligenciáját

Nagy Diák IQ-teszt címmel háromfordulós intelligenciaversenyt hirdet a Diákhitel Központ, magyar középiskolások és...

  • MTI

Nagy Diák IQ-teszt címmel háromfordulós intelligenciaversenyt hirdet a Diákhitel Központ, magyar középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják november 10-ig.

A verseny legjobbjai az értékes nyeremények mellett tagjai lehetnek a legmagasabb intelligenciájú embereket tömörítő szervezetnek, a Mensa HungarIQának - adták hírül közleményben a szervezők. 

A diákoknak először egy online kitölthető, adaptív IQ-tesztet kell megoldaniuk. Azok a 17 és 24 év közötti fiatalok, akik 125 pont feletti eredményt érnek el, bejutnak a második fordulóba, amelyet Budapesten rendeznek meg november második felében.

A december 5-i döntőbe már csak a rendkívül magas, teszteredményük alapján a legfelső egy százalékba tartozó, 130-as IQ-szinttel rendelkezők jutnak tovább. A Mensa nemzetközi egyesületnek több mint százezer tagja van a világ mintegy száz országában. Célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző, 120-as intelligenciaszint elérése a Mensa hivatalos tesztjeinek valamelyikén.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.