A középiskolások kifogásolták, hogy 16 évesen már szavazhattak a Skócia függetlenségéről szóló referendumon, míg a mostani népszavazáson már nem.
Könnyen elképzelhető, hogy a voksok egészen más arányban jelentek volna meg, ha 16 éves kortól lehetett volna szavazni, ugyanis a fiatalok többsége EU-párti.
Szerdán reggel 8 órakor kezdődik a közép- és emelt szintű franciaérettségi. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a vizsgáról, a pontozásról, a feladattípusokról és a szóbeliről. A franciaérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Francia Intézetnek.
A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.
A Jászai Mari-díjas színészre megemlékezett alma matere, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Egy korábbi videót osztottak meg róla, amelyben a vasúttanszéki folyosókon sétálva mesél az egyetemi éveiről, kedvenc tantárgyairól és egy rosszul sikerült vizsgájáról.
A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.
Évekig bántalmazta a gondjaira bízott gyerekeket egy tatabányai nevelőszülő, de ez csak azután derült ki, hogy az egyik gyerek elkerült tőle, és beszélni kezdett.
Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.