„Hivatásnak érezzük munkánkat, de megalázónak tartjuk az érte kapott bért"

Minimálbér fejében végzik a munkájukat, pedig nekik is diplomájuk van - egy szombathelyi intézményben kiakadtak az oktatást-nevelést segítők, és levelet írtak.

  • Eduline

Balog Zoltánnak címzett nyílt levelet tett közzé a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ – írja a nyugat.hu.

A levelet a pedagógusok munkáját segítők és a technikai dolgozók nevében írták alá, és az is szerepel a levél végén, hogy az intézmény pedagógusai támogatják az abban írtakat.

A levélből kiderül, hogy az Aranyhídban 34 minimálbéres munkavállaló dolgozik. Mint írják: „Hivatásnak érezzük munkánkat, de megalázónak tartjuk az érte kapott bért. Ismereteink szerint a megállapodás iránya 2016-ban a kétszer 35.000,- Ft-os bérpótlék nem elfogadható, ugyanez a megítélésünk a 2017-ben előirányzott 10%-os béremeléssel kapcsolatban is.”

Ezzel arra utalhatnak, hogy nemrég a szaktárca bedobott egy tervet, mely szerint idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatást kapnának az oktatást és nevelést segítők, akik nem tartoznak az életpályamodell alá. Előtte a kormány gyakorlatilag elvetette a korábban már szinte megígért rendezést.

„A sajátos nevelési igényű, halmozottan sérültek gondozását, nevelését (pelenkázás, gyomorszondás gyermek táplálása és 80 kg 4 végtagra bénult gyerekek mozgatása, súlyos autizmus spektrum-zavarral élő gyermek rohamának levezetése, epilepsziaroham levezetése stb.) napi rendszerességgel tesszük. Asszisztenseink közül mindenki felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, sőt többen diplomával is, de nem pedagógusok, így a béremelésből kimaradtak” -írják.

A levél végén 50 százalékos azonnali béremelést és életpályamodell bevezetését kérik.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.