Minden reggel kötelező a himnusz az iskolákban – több országban döntöttek

A világon csak néhány ország iskoláiban kötelező a nemzeti himnusz éneklése. Romániában nemrég vezették be a hétfői himnuszéneklést, Szlovákiában már több éve elfogadták a szabályt.

  • Gál Éva
hvg.hu

Thaiföld azon kevés országok egyike, ahol kötelező a himnusz éneklése az iskolában. A diákok minden reggel felsorakoznak a nemzeti zászló előtt, és vigyázzállásban éneklik el a himnuszt. Japánban 2003 óta ugyanez a gyakorlat működik, ahol a tanárok és a diákok reggelente együtt énekelnek a zászló előtt. 2009-ben több tanár, akit azután büntettek meg fejenként 5600 dollárra (több mint 1 millió forint), hogy megtagadta az éneklést, bírósághoz fordult szabadságjogai megsértése miatt. A - véleményük szerint – szabad véleménynyilvánításhoz való jogot sértő büntetést végül a japán bíróság jogosnak találta.

A kanadai New Brunswick általános iskolában néhány évvel ezelőtt heves vita robbant ki a himnusz éneklése körül, miután az iskola vezetője szülői kérésre betiltotta a reggeli éneklést. A tiltást kérő szülők indokait nem ismerjük, de az "ellentábor" a Facebookon alakított egy csoportot, amely a himnusz kötelező iskolai éneklésért jött létre.

Szlovákiában 2010 óta kötelező a himnuszéneklés - hétfőnként. A törvény az éneklésen kívül előírja a szlovák zászló, az állami címer, az alkotmány bevezetője és a szlovák himnusz szövegének kifüggesztését az osztálytermekben. Igaz, a törvény nem tartalmaz szankciókat.

Romániában szintén hétfőnként kötelező a himnusz éneklése az általános- és középiskolásoknak. A tavaly meghozott törvény értelmében minden osztályteremben kötelező kitenni a román nemzeti zászlót is. A törvényjavaslat benyújtásának okáról több hír is kering a világhálón. Az egyik szerint az váltotta ki Daniel Funeriu oktatási miniszter haragját, hogy a nemzeti stadion avatásakor hamisan énekelték a himnuszt az emberek. A másik verzió szerint a Románia-Franciaország Európa-bajnoki labdarúgó-selejtező előtt az énekes hibásan énekelte a himnuszt, ezért ötezer lejes (335 ezer forint) birságot szabtak ki rá.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.