Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Idén másodszor rendezik meg a szakképzést népszerűsítő programot.

Pénteken rendezik meg az idei Szakmák Éjszakája elnevezésű rendezvényt, ami országszerte mutatja be az egyes szakmákat.
A programok közt lesznek előadások, és ki is lehet próbálni a mesterségeket. A 14-18 éveseknek szóló programokat itt találod.
A Szakmák Éjszakáján a szakképzési centrumokon kívül vállalatok is részt vesznek, a cél pedig az, hogy népszerűsítsék a szakképzést. Ez különösen égető feladata a kormánynak, hiszen már 20 hiányszakma van országszerte.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.