Havi 120 ezret kínál az állami diákmunkaprogram

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a Nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget - közölte az NGM az MTI kérdésére válaszolva kedden.

  • MTI
pixels.com

Tájékoztatásuk szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek.

Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

 

Diákmunkát vállaltok? Ezekre a szabályokra kell odafigyelni!

A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában. Kiemelték: a munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, valamint a munkaviszony időtartamát - határozott vagy határozatlan -, valamint a munkaviszony jellegét, hogy teljes munkaidős vagy részmunkaidős a foglalkoztatás, illetve a munkavégzés helyét.

A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.