Hatalmas a botrány, senki nem akarja használni az új tankönyvet Dél-Koreában

Mindössze egyetlen dél-koreai iskola vállalta, hogy már egy évvel a hivatalos bevezetés előtt használja az új, államilag szerkesztett történelemkönyveket, amelyek civil szervezetek és pedagógusegyletek szerint arra hivatottak, hogy dicsőítsék a jelenlegi elnök, Pak Gun Hje apjának, Pak Csong Hi-nek 1961-től 1979-es meggyilkolásáig tartó jobboldali diktatúráját.

  • MTI
MTI/EPA/Yonhap

Pedig a kormány kreditpontokat ajánlott fel a tanároknak és 10 millió von (2,5 millió forint) pénzbeli támogatást az iskoláknak arra esetre, ha kísérletképpen már a márciussal kezdődő 2017/18-as tanévtől használják államilag szentesített történelem tankönyveket.

A Yonhap dél-koreai hírügynökségnek az oktatási minisztérium közleményét idéző hétfői jelentése szerint a kjongszani Munmjong középiskolán kívül két másik iskola pályázott még az önkéntes programban való részvételre, de ők is visszavonták pályázatukat a diákok és a szülők tiltakozása nyomán. Mindhárom oktatási intézmény Észak-Kjongszang tartományban, a Pak család hatalmi centrumában található.

Mintegy 1800 más dél-koreai iskola nem kívánt részt venni a programban a kilátásba helyezett ösztönzők ellenére sem.

A hírügynökség szerint a korrupció miatt jelenleg alkotmányos vádeljárás alatt álló elnök, Pak Gun Hje konzervatív kormánya azért rendelte meg az új történelemkönyveket, hogy helyretegye a magán könyvkiadók által "balra hajlónak és Észak-Korea-barátnak" tartott tankönyveit. Az állami történelemkönyveket azonban hevesen bírálják liberálisok, akik szerint azok célja tisztára mosni a néhai diktátor 18 évig tartó uralmát.

Az oktatási minisztérium szerint a teljes elutasításról liberális civil szervezetek és egy haladó pedagógusszervezet tehetnek, mivel aktivistáik - állítólag - felkeresték az iskolákat, hogy lebeszéljék őket az új tankönyvek idő előtti bevezetéséről. A tárca perrel fenyegette meg a "hatáskörüket túllépő" vagy "kötelességüket elhanyagoló" tanárokat.

A minisztérium közölte, hogy a program kudarca ellenére ingyen szétosztja az állami történelemkönyveket az azokat oktatási segédanyagként használni hajlandó iskolák között. A bírálók szerint a kormány a szokásos eljárás megkerülésével akarja ráerőszakolni a tankönyveket a diákokra.

Egy civil szervezet, amely kifejezetten az állami történelemkönyvek iskolai bevezetésének megakadályozására alakult, az állami tankönyvek "halálos ítéletének" nevezte, hogy az 1800-ból csak egyetlen iskola vállalta a vitatott tananyag önkéntes bevezetését. A szervezet szóvivője szerint a Munmjöng gimnáziumban is nagy az ellenállás a diákok és a szülők részéről, és ha az iskola visszavonulót fúj, "az államilag szerkesztett történelemkönyvek a nulla százalékos elfogadási rátájukkal múzeumi kiállítási tárggyá válnak".

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.