Harry Potter kalandparkba lógott egy gyerek, ötletes igazolást írt a szülő
Rászálltak a hatóságok a három napot hiányzó diákra és szüleire, pedig a gyerekkel semmi baj nem történt.
Eduline
Egy amerikai szülő - vélhetően előzetes egyeztetés nélkül - elvitte a fiát három napra a The Wizarding World of Harry Potter kalandparkba, ami valahogy így néz ki:
Wikimedia
Vagy így:
A hasonló hiányzásoknál az iskolának és az illetékes hatóságoknak is lépnie kell, a három napért kötelezően bevonták a diákot és a szülőket egy programba, mely a jövőbeli hasonló esetek megelőzésére szolgál - írja a Mashable. Ehhez ki kellett tölteni egy adatlapot is, amiben meg kellett jelölni a hiányzás természetét, valamint azt is, hogy milyen lépések segíthetik elő a szülő szerint, hogy a diák iskolába járjon.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.